Annyira furcsa a szerelem. Az egyik pillanatban boldog vagyok, és alig maradok a Földön, egyszer meg mély depresszióba esek, hogy esetleg ez mégsem jó így. De ki dönti el, hogy mi a jó nekem?? Igazából csak én. Ha én úgy gondolom, hogy minden szuper így, semmi baj nincs a dologgal, akkor miért ne mehetnék bele?? Igen. Nincs kizáró ok. Mindig féltem a csalódásoktól. Sohasem mertem bevallani még magamnak sem, hogy mikor mit éreztem. Sohasem tettem meg semmilyen fontos lépést, anélkül, hogy ne kértem volna segítséget. Most csak magamra számíthatok. Jóó, tudom, kicsit eltértem a témától. De most, 2010-ben erősnek érzem magamat. 2010, the year of no fear. Magyarán a rettegés nélküli év. Ami azt jelenti, hogy nem ijedek meg semmilyen kihívástól, semmilyen embertől, sem a szerelemtől. Teszem amit jónak látok, és majd kisül valahogy. Lehet, hogy nem a legjobb dolgokat hozom ki ebből. De utána nem úgy fogok élni, hogy nem próbáltam meg, mert FÉLTEM. A rettegés nagy úr. De ha a boldogságomról van szó, akkor azért bármit megteszek. Mindig csak tűrtem. Folyton mások boldogságán ámuldoztam. Közben meg a sajátomat is irányíthattam volna. Csak rettenetesen féltem a visszautasítástól. Most is félek. De most már van bennem annyi erő, hogy legyőzzem a szomorúságot. Tulajdonképpen a szerelem hátrányairól akartam beszélni, mégis az jött ki, hogy miért félek. Ezt muszáj voltam leírni. Hogy az emberek tanuljanak belőle. Ha már én ilyen hosszú ideig csak tűrtem a helyzetet.:(
